Bővülő GOP-források
2009.09.04. 16:06 Márkus Orsolya
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megjelent egy sajtóhír, miszerint az Európai Bizottság jóváhagyta az uniós források átcsoportosítását. Ennek köszönhetően a kevésbé népszerű programok forrásainak terhére újabb felhasználható összegek állnak a népszerűbb operatív programok rendelkezésére.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy főként a Közlekedés Operatív Program (KözOP) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) forrásainak átalakításával 111 milliárd forint kerül a Gazdaságfejlesztési Operatív Programhoz (GOP), a 2-es „A vállalkozások (kiemelten a kkv-k) komplex fejlesztése” és a 4-es „Pénzügyi eszközök” prioritásokhoz. A közlemény szerint „… a forrásátcsoportosításoknak a magyar kis- és középvállalkozások a nyertesei. Az ő érdekükben született ez a döntés, amelynek mai aktualitását az adja, hogy több hónap kemény tárgyalássorozata után Brüsszel megadta a zöld jelzést a magyar tervek első nagy etapjának, amely több mint 110 milliárd forintot >>szabadít fel<<.”
Nos, itt mi egy pillanatra elidőznénk.
Kétségtelen, hogy ezen prioritások tartalmaznak olyan népszerű pályázati konstrukciókat, mint például a mikrohitel program, kockázati tőkealapok létrehozása, eszközbeszerzés, komplex vállalati technológiai fejlesztés leghátrányosabb térségek kisvállalkozásainak támogatása, vagy mint a jelenleg is futó informatikai pályázatok. Azonban a GOP-pályázatok kedvezményezettei a Budapesten és Pest megyén kívül megvalósuló projektek, tehát a fővárosban, illetve a város vonzáskörzetében (Budaörs, Budakeszi, Biatorbágy, Szentendre, Vác, Gödöllő, Ráckeve stb.) megvalósuló fejlesztéseket végző vállalkozások kimaradnak e körből.
Azonban, ami még ennél is fontosabb kérdés, hogy a benyújtott pályázatok elbírálásának és a támogatás folyósításának plusz-feladataira vajon hogyan készítik fel a közreműködő szervezetet – a MAG Zrt.-t? Hiszen a forrás-átcsoportosítás azt (is) jelenti, hogy 111 milliárd forinttal több támogatásért fognak a szervezethez folyamodni. Feltételezzük, nem mi vagyunk az egyetlen pályázatokkal foglalkozó vállalkozás ma Magyarországon, akik még tavasszal beadott pályázati dokumentációk elbírálására várunk. Tudunk több olyan pályázóról, akinek pályázata július első hetében megérkezett a MAG Zrt.-hez, és bár a pályázói információs rendszer (EMIR) felülete szerint 3 héten belül meg is történt az értékelés, a mai napig az értékelés eredménye nem ismert, a pályázó semmilyen tájékoztatást, vagy hiánypótlási felhívást nem kapott. Az NFÜ honlapján is elérhető jogszabályi határidőket összefoglaló táblázat szerint is, finoman szólva, a valóság eltér az ideális átfutási időktől.
Távolról sem szeretnénk „örök fanyalgóknak” tűnni. Lelkesen üdvözöljük a forrásátcsoportosítás hírét, hiszen olyan célokat támogat, amelyek segítik a kis- és középvállalkozások működését hatékonyabbá tenni, aminek a gazdasági-pénzügyi válságban, ha lehet, még nagyobb a jelentősége. De úgy gondoljuk, hogy kétszer segít, aki gyorsan segít. Pontosan a válság következményei miatt (megrendelések számának és volumenének csökkenése, fizetési morál jelentős romlása, körbetartozások, törlesztő részletek emelkedése… és még hosszan sorolhatnánk) egy kisvállalkozás életében sorsdöntő, hogy a betervezett fejlesztések időben valósuljanak meg, illeszkedve az adott vállalkozás pénzügyi tervébe.
Szóljon hozzá!