|
A(z) "2010" címkéhez tartozó bejegyzések:
2010.03.09. 15:04 Márkus Orsolya
Kevesen tudják, de az Oktatási Hivatal a Munkaerő-piaci Alapból évente ír ki pályázatot a szakképzésekhez kapcsolódó fejlesztések támogatására. Pontosabban éveken át volt a gyakorlat egészen 2009-ig, amikor is ez valamiért elmaradt... Szerencsére idén teljesen más a helyzet, hiszen a 7 régióból az elmúlt 2 hétben 5 esetén megjelent a pályázati kiírás és dokumentáció. A maradék két régióban (Közép-Magyarország és Dél-Alföld) is várhatóan a héten megjelennek a pályázati feltételek.
A rendelkezésünkre álló kiírások alapján az alábbi információink vannak a pályázatról.
Kik pályázhatnak?
Minden olyan hazai mikro-, kis-, középvállalkozás, amely a 2009/10-es tanévben szakképző intézményekkel együttműködve gyakorlati képzést folytat. A kiírásra csak meghatározott, OKJ-számmal rendelkező szakképesítések megszerzéséhez kapcsolódó gyakorlati képzést nyújtó vállalakozások pályázhatnak.
Milyen fejlesztésekhez lehet támogatást igényelni?
A pályázati támogatásból csak és kizárólag tárgyi eszközbeszerzést lehet finanszírozni. Tehát félkész termékek, készletek, illetve nem tárgyi eszközként aktivált termékek beszerzésére valamint telephely felújításhoz kapcsolódó tevékenységeket nem lehet költségként elszámolni.
Mekkora összegű támogatást lehet igényelni?
Az elnyerhető támogatás mértéke függ a gyakorlati képzésben részt vevő tanulók számától, és a gyakorlati képzés helyszínétől - a tanulónként elszámolható költség mértéke régiónként változik 500.000 és 2.000.000 Ft között. A támogatás aránya azonban egységesen 90%!
Tehát a képzőhely tárgyi eszközeinek fejlesztésére fordítandó összeg 90%-át lehet e pályázati konstrukcióban igényelni.
Mikor lehet beadni a pályázatokat?
A korábban említett 5 régióban az alábbi határidők érvényesek:
- Dél-dunántúli (Baranya, Somogy, Tolna) régió: 2010. április 1.
- Észak-alföldi (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun, Szabolcs-Sz.-B.) régió: 2010. április 6.
- Észak-magyarországi (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Z.) régió: 2010. április 2.
- Közép-dunántúli (Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom) régió: 2010. április 6.
- Nyugat-dunántúli (Győr-Moson-S., Vas, Zala) régió: 2010. március 26.
Közép-Magyarországon (Budapest és Pest) a Dél-Alföldön (Békés, Csongrád és Bács-Kiskun) még nem jelent meg a kiírás, de várhatóan 1 hónap áll majd a pályázók rendelkezésére a pályázati dokumentációk összeállítására és benyújtására.
Pályázni szeretnék, hogyan fogjak hozzá?
Ha pályázat benyújtását tervezik, e-mailben vagy a 06-1-321-4695-ös telefonszámon tudunk segíteni az Önök régiójára vonatkozó feltételek pontosításában valamint a projekt előkészítésében, a támogatás elnyerésében, lehívásában és a monitoring feladatok teljesítésben is.
címkék: 2010eszközbeszerzésszakképzés
2010.02.23. 10:36 Márkus Orsolya
Az elmúlt hónapokban az NFÜ honlapján elérhető 2010-es Új Magyarország Fejlesztési Terv akcióterveit átbogarászva azt találtuk, hogy idén nem lesz az egész ország területén a kis- és középvállalkozások számára elérhető telephelyfejlesztés pályázat - ezért örültünk meg a hírnek: társadalmi vitára bocsátották a kiírást! :)
Az elmúlt időszak tapasztalatait alapul véve a tervezet gyakorlatilag jó alapot ad a jövőbeni pályázók jogosultságának vizsgálatára, illetve a pályázati projektek előkészítésére, hiszen a feltételek nem, vagy a projektekre vonatkozó lényegi részeket nem érintve szoktak változni a társadalmi vita eredményeként.
Tehát, mit is kell tudni a pályázatról?
Kik pályázhatnak?
Minden, hazai telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalalkozás, akinek a legutóbbi lezárt pénzügyi évben nem haladta meg az árbevételének 50%-át a mezőgazdasági tevékenységből származó bevétel.
A jogosultság feltétele:
- az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt;
- rendezett munkaügyi kapcsolatokkal bír (nem szabtak ki munkaügyi bírságot az elmúlt két évben);
- saját tőkéje pozitív;
- rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (365 napos) pénzügyi évvel;
- utolsó lezárt pénzügyi évében az egy foglalkoztatottra eső árbevétel legalább 4 millió Ft volt;
- (mikrovállalkozások esetén a fejlesztés helyszínéül szolgáló település népessége min. 5000 fő és népsűrűsége min. 100 fő / km2;).
A pályázati projekt tartalmára vonatkozó megkötés, hogy nem részesülhet támogatásban az alábbi tevékenységek, szolgáltatások célját szolgáló fejlesztés:
- kereskedelmi, vendéglátóipari szolgáltató tevékenység;
- pénzügyi szolgáltató tevékenység;
- hulladékgazdálkodási tevékenység;
- építőipari tevékenység;
- logisztikai beruházás;
- turisztikai attrakció-, és szálláshely-fejlesztés.
Milyen fejlesztésekhez lehet támogatást igényelni?
Önállóan támogatható tevékenységek:
- új épület építése, létesítése, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása;
- meglévő épületek átalakítása, bővítése, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása;
- alapinfrastruktúra kiépítése, korszerűsítése, bővítése - abban az esetben ha a fejlesztésre hatósági kötelezés miatt van szükség, és annak elmaradása a működési engedély megvonását eredményezné.
Önállóan nem támogatható, de a fentiekkel kombinálható tevékenységek:
- alapinfrastruktúra kiépítése, korszerűsítése, bővítése - abban az esetben, ha az infrastruktúra hiánya akadálya a vállalkozás betelepülésének, illetve továbbfejlődésének;
- eszközök beszerzése;
- kármentesítés.
Mekkora összegű támogatást lehet igényelni?
- Budapesten 25%, Pest megyében 35%, Pest megyében hátrányos helyzetű településeken 40% a támogatás mértéke, mindhárom területen 10 - 100 millió Ft-ot lehet igényelni;
- Közép-Dunántúlon egységesen 50% a támogatás mértéke, 10 - 100 millió Ft-ot lehet igényelni;
- Nyugat-Dunántúlon mikro- és kisvállalkozásoknak 50%, középvállalkozásoknak 40% a támogatás mértéke, 10 - 100 millió Ft-ot lehet igényelni;
- Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon egységesen 50% a támogatás mértéke, 10 - 100 millió Ft-ot lehet igényelni;
- Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon egységesen 50% a támogatás mértéke, 10 - 150 millió Ft-ot lehet igényelni.
Milyen kötelezettséget kell vállalni a támogatásért cserébe?
A tervezet szerint esélyegyenlőségi, környezeti fenntarthatóságra és munkahely megtartásra, illetve teremtésre vonatkozó kötelezettségeket kell a pályázónak vállalnia, azonban ez egyelőre utalás szinten található meg, a vállalások pontos részleteit majd a végleges kiírás tartalmazza.
Pályázni szeretnék, hogyan fogjak hozzá?
Ha pályázat benyújtását tervezik, írjanak nekünk e-mailt vagy telefonon keressenek minket a 06-1-321-4695-ös számon. Munkatársaink segítenek a támogatások elnyerésében, lehívásában és a monitoring feladatok teljesítésben.
címkék: 2010kis- és középvállalkozásokpályázattelephely és fejlessztés
2010.02.18. 15:47 Márkus Orsolya
A kormány által elrendelt döntési moratórium által nem érintett pályázatok közül jelenleg informatikai fejlesztést a Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása (GOP-2009.2.2.1 és KMOP-2009-1.2.5) című konstrukcióban lehet megvalósítani.
Emlékeztetőül a legfontosabb információk a kiírásról:
A pályázat célja, hogy az ország egész területéről KKV-k vállalat / szervezet irányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó infokommunikációs fejlesztései jussanak támogatáshoz az alábbi kilenc funkcionális területen:
- Vállalati CRM, értékesítés terület
- Gyártási terület
- HR menedzsment és bérszámfejtés
- Kontrolling és döntéstámogatás
- Beszerzési, logisztikai terület
- Táv- és csoportmunka támogatás
- Pénzügyi, számviteli terület
- Internetes megjelenés (Vállalati portál)
- Internetes értékesítés (Vállalati webáruház)
A fentiek közül egyszerre több célterületre is irányulhatnak a pályázott fejlesztések, kivéve a 8. és 9. pontokat, ezek közül csak az egyik választható bármely más területtel/területekkel.
Az elnyerhető maximális támogatás összegét meghatározza a pályázó vállalat tevékenységi körének ágazatbesorolása, de a támogatás intenzitása maximálisan az elszámolható költségek 35%-a Budapesten és a közép-magyarországi régióban (min. 1 millió és max. 15 millió Ft), és 50%-a az ország többi területén (min. 1 millió és max. 10 millió Ft).
Pályázni szeretnék, hogyan fogjak hozzá?
Ha pályázat benyújtását tervezik, írjanak egy e-mailt vagy hívják fel irodánkat a 06-1-321-4695-ös telefonszámon. Munkatársaink segítenek a támogatások elnyerésében, lehívásában és a monitoring feladatok teljesítésben.
címkék: 2010informatikakis- és középvállalkozások
2010.02.11. 14:02 Márkus Orsolya
2009. végén jelent meg a már-már klasszikusnak mondható "eszközbeszerzéses" pályázat. A támogatás intenzitását mind közép-magyarországi, mind vidéki megvalósítási helyszínnel erősen megvágta a pályázó kiírója, hiába kampányolt ez ellen a társadalmi egyeztetés során az egész szakma.
A pályázat GOP-os "felét" - tehát nem budapesti és Pest megyei megvalósítási helyszínű projektekre vonatkozó kiírást - már február 2-i hatállyal már fel is függesztette az NFÜ. Bizakodásra ad okot, hogy a közlemény szerint "A pályázati kiírás felülvizsgálatát követően várhatóan ismételten lehetőség lesz pályázatok beadására 2010. február végétől."
Tehát, Budapesten és Pest megyében továbbra is lehet pályázni, az ország többi részén pedig elő lehet készíteni a fejlesztési projekteket, hogy "ugrásra készen" várjuk az újbóli megnyitást.
Ezzel párhuzamosan megjelent a Környezetközpontú technológia fejlesztés című konstrukció pályázati útmutatója.
Ezen kiírás keretében nagyobb volumenű beszerzésekhez, beruházásokhoz lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni. A cél az, hogy a projekt során megvalósított fejlesztések eredményeként már a fenntartási időszakban kimutathatóan csökkenjen a pályázó környezeti terhelése.
Kik pályázhatnak?
Minden olyan hazai mikro-, kis-, középvállalalkozás, és nagyvállalat (!) amely
- éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt;
- rendezett munkaügyi kapcsolatokkal bír (nem szabtak ki munkaügyi bírságot az elmúlt két évben);
- saját tőkéje pozitív;
- rendelkezik legalább egy lezárt, teljes pénzügyi évvel;
- utolsó lezárt pénzügyi évében az egy foglalkoztatottra eső árbevétel legalább 4 millió Ft volt.
- (mikrovállalkozások esetén a megvalósítás helyszínéül szolgáló településnek min. 5000 lakosa van.)
Milyen fejlesztésekhez lehet támogatást igényelni?
Az alábbi területekhez kapcsolódó beszerzésekhez
- Anyag-, energiatakarékos, hulladék- és emissziószegény technológiák;
- Elérhető legjobb technológia (BAT);
- Alap- és segédanyagok megújuló ill. másodnyersanyagokkal való kiváltását célzó technológiák;
- Környezetbarát csomagolástechnológia.
Ezen területekhez kapcsolódóan elszámolható költségek:
- környezetközpontú technológiai fejlesztést eredményező új eszközök
beszerzése,
- szállítás és üzembe helyezés,
- betanítás (közvetlenül az eszközhöz kapcsolódva),
- az eszközök első felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége.
A fentiekkel együtt pályázható, de önállóan nem támogatható tevékenységek:
- a fejlesztéshez kapcsolódó infrastrukturális és ingatlanberuházás, korszerűsítés;
- a fejlesztéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések;
- a fejlesztéshez kapcsolódó információs technológia-fejlesztés (hardver,
és szoftver egyaránt);
- piacra jutás támogatása (kiegészíthető a környezeti szemléletmód
terjesztésével);
- fenntarthatósági tematikájú képzéseken való részvétel;
- Környezetirányítási, vezetési, hitelesítési és minősítési rendszerek bevezetése, tanúsíttatása, hitelesítése, termékek környezetvédelmi minősítése (ISO 14001 és 9001, EMAS, EU öko-cimke, stb.).
Mekkora összegű támogatást lehet igényelni?
Az elnyerhető támogatás mértéke: 50 millió - 125 millió forint.
Aránya:
- Budapesten és Pest megyében KKV-k esetén 40%, nagyvállalatoknak 20%;
- az ország más részein KKV-k esetén 50%, nagyvállalatoknak 30%.
Mikor lehet beadni a pályázatokat?
Az elkészült dokumentációkat 2010.03.01 és 2010.08.31 között lehet beadni.
Pályázni szeretnék, hogyan fogjak hozzá?
Ha pályázat benyújtását tervezik, írjanak egy e-mailt vagy hívjanak minket a 06-1-321-4695-ös telefonszámon. Munkatársaink segítenek a projektek előkészítésében, támogatások elnyerésében, lehívásában és a monitoring feladatok teljesítésben is.
címkék: 2010kis- és középvállalkozásoknagyvállalattechnológia fejlesztés
2009.10.29. 13:59 Márkus Orsolya
Idén másodszorra nyílik meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP-2009/2-2.1.1/A) és a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP-2009/2-1.2.1/A) keretében is támogatott technológiai fejlesztés-pályázat.
A pályázatokat 2009. november 30-tól lehet benyújtani 2010.december 31-ig.
Kik pályázhatnak?
Minden olyan hazai mikro-, kis- és középvállalalkozás, amely
- olyan fejlesztést tervez, ahol a megvalósítás helyszínéül szolgáló településnek 5000-nél több lakosa van;
- éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt;
- rendezett munkaügyi kapcsolatokkal bír (nem szabtak ki munkaügyi bírságot az elmúlt két évben);
- saját tőkéje pozitív;
- rendelkezik legalább két (a leghátrányosabb helyzetű régiókban egy) lezárt, teljes pénzügyi évvel;
- utolsó lezárt pénzügyi évében az egy foglalkoztatottra eső árbevétel legalább 4 millió Ft volt;
- legutolsó két lezárt évében az árbevétel csökkenés legfeljebb 10% (Budapesten), 15% (nem hátrányos helyzetű kistérségekben), 20% (hátrányos helyzetű kistérségekben), 25% (leghátrányosabb helyzetű kistérségekben) volt.
Milyen fejlesztésekhez lehet támogatást igényelni?
- új eszköz beszerzése vagy olyan használt eszköz beszerzése, amely esetében a pályázó igazolni tudja, hogy a használt eszköz 3 évnél nem régebbi (azaz az eszköz gyártási éve nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását megelőző harmadik év);
- információs technológia-fejlesztés (hardver, szoftver: vásárlás – fejlesztés);
Önállóan nem támogatható tevékenységek, de a fentiekkel kombinálhatók:
- domain név regisztráció és honlapkészítés – új elem, hogy nem kötelezően megvalósítandó része a pályázatnak, amennyiben a pályázó nem rendelkezik honlappal, de a két tevékenység csak együttesen támogatható, tehát meglévő domainhez nem lehet honlapfejlesztésre pályázni;
- minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszer bevezetése
Mekkora összegű támogatást lehet igényelni?
Az elnyerhető támogatás mértéke és aránya:
- 1 - 25 millió Ft (aránya 35% - hátrányos helyzetű régiókban 40%, leghátrányosabb helyzetű régiókban 50%)
- 1- 20 millió Ft (aránya Budapesten 25%, Pest megyében 35%)
Milyen kötelezettséget kell vállalni a támogatásért cserébe?
- A nettó árbevétel százalékos reál (infláció nélküli) változása a fizikai befejezést követő két évben legfeljebb 5% (Budapest és Pest megye, illetve a nem hátrányos helyzetű régiók), 10% (összes többi régió) lesz, VAGY
- A projekt fizikai befejezését követő két üzleti évben az átlagos statisztikai létszám átlagos értéke nem csökken a bázis (2008-as) létszám alá.
Pályázni szeretnék, hogyan fogjak hozzá?
Ha pályázat benyújtását tervezik, írjanak egy e-mailt vagy hívják fel irodánkat a 06-1-321-4695-ös telefonszámon. Munkatársaink segítenek a támogatások elnyerésében, lehívásában és a monitoring feladatok teljesítésben.
címkék: 2010eszközbeszerzéskis- és középvállalkozásoktechnológia fejlesztés
|
Pályázati blog
... pályázatírási fogásokról cégvezetőknek, gazdasági vezetőknek, pályázatok készítőinek
Címkék
2008
2009
2010
akadálymentesítés
alapítvány
AVOP LEADER+
bankgarancia
BPR
e-business
elektronikus kereskedelem
EMIR
erp
eszközbeszerzés
finanszírozás
foglalkoztatás
gop
GOP-2.1.1
GOP-2.1.2.
GOP-2.2.1
GOP-2.2.3
gvop
HACCP
hátrányos helyzetű kistérség
hefop
honlap
HÖF CÉDE
ifjúság
informatika
innováció
ipari park
iskola
ISO
K+F
KDOP
KDOP-4.6.2
KDOP-5.1.1
képzés
kis- és középvállalkozások
KMOP-1.2.1
KMOP-1.2.7
korrupció
közösség
nagyvállalat
Nemzeti Fejlesztési Terv
NFÜ
norvég alap
nyilvánosság
pályázat
pályázati tanácsadás
pályázatírás
pályázó
regionális fejlesztés
ROP
svájci hozzájárulás
szakképzés
szálláshely fejlesztés
támop
TÁMOP-2.1.3/07
társadalmi egyeztetés
technológia fejlesztés
telephely és fejlessztés
tréning
turizmus
vállalatirányítási rendszer
vállalkozásfejlesztés
önkormányzat
Archívum
|